A Györgyfalvi Szülők Egyesülete a katolikus és református egyházakkal közösen idén először rendezi meg a házashétvégét a Házasság Hete programsorozathoz kapcsolódva.
Amit délelőtt meghalgatunk előadás formájában, azt délután csoportos beszélgetések formájában egy kicsit jobban átrágjuk és elmélyítjük.
Lesz zenekar (vallási zenével), hogy jó hangulat legyen. Kaja, hogy senki se akarjon hazamenni. A legfontosabb pedig a szellemi eledel. Vagyis, hogy a meghívottjaink családosak mind és elég régóta a közösségért dolgoznak. Egyik meghívottunk 6 gyerekes csaladanya, aki rettentően sokat tett Kolozsvár magyar gyerekprogramjaiért és a helyi közösségért. Másik meghívottunk 2 gyerekes tiszteletes, aki évek óta foglalkozik családpasztorációval. Harmadik meghívottunk a ferences családos csoport, akik nagyon jól bemutatják a közösség erejét. Mind rég azon munkálkodnak, hogy másoknak is jó házasságuk legyen, ezért remélem, hogy mindenki jól fogja érezni magát. Hogy a házasok csakis egymásra tudjanak figyelni, gyerekfelügyeletet is biztosítunk.