Family magazin

A Family magazin a kezdetek óta elkötelezett támogatója a házasság hetének, mert mélyen hiszünk abban, hogy a boldog családi élet alapja a jól működő, harmonikus házasság. Hosszú éveken keresztül lapunk hasábjain mutattuk be először a nagyközönség előtt a rendezvénysorozat házaspár „arcát”. A házasság hetére megjelenő  tematikus lapszámainkban évről évre számos elismert párkapcsolati szakértőt, jegyesoktatásban is járatos házaspárt szólaltattunk meg, és szívesen helyt adtunk olyan élettörténeteknek is, amelyek reményt adhatnak a párkapcsolati problémákkal küzdőknek.

Az elmúlt nehéz időszak komolyan próbára tette a házasságokat, és a bizonytalan jövőbeli kilátások is megterhelik a családokat, a kapcsolatokat. Sokan maradtak egyedül a kérdéseikkel, kételyeikkel, várnak biztatást, jó tanácsokat, inspiráló példákat. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is előbbre hozzuk magazinunk megjelenését, hogy a házasság hete alatt – akár a rendezvények részeként adható útravalóként – már hozzá lehessen jutni a laphoz. Ennek köszönhetően párkapcsolati témájú írásaink azok számára is elérhetővé válhatnak, akik valamilyen okból nem tudnak bekapcsolódni az eseményekbe, vagy akik a rendezvény után is szívesen építenék, ápolnák a házasságukat.

Szeretettel biztatjuk a házasság heti programok szervezőit szerte az országban, hogy rendezvényeikhez ez alkalommal is igényeljenek kiadványunk aktuális számából, amely hasznos segédanyagként szolgálhat a jegyesoktatásban, illetve a házaskörök alkalmain is.

(Bővebb információ a Family magazinról: www.family.hu.)

A magazin a kiadó webáruházában rendelhető meg: Family magazin 2023/1

Ha programjaik kapcsán szívesen adnának lapunkból a résztvevőknek vagy akár gyülekezetük fiataljaink, házaspárjainak, akkor azt az alábbi oldalon rendelhetik meg.
20 db vagy a feletti csoportos rendelés esetén 499 Ft/db támogatott önköltségi áron kapják meg a magazint – így is segítve a házaspárokat, elköteleződés előtt állókat. Amennyiben kevesebb példányt szeretnének rendelni, akkor a www.harmat.hu felületen tehetik ezt meg, ahol 20% kedvezménnyel juthatnak hozzá a laphoz.

A magazin várható megjelenési időpontja 2023. február 6. A megrendelt magazinok szállítását legkorábban ettől az időponttól számított 3 munkanapon belül tudjuk garantáltan vállalni.


Kérem, hogy írja be a biztonsági kódot:
security code
Biztonsági kód (minden kisbetűvel):
Küldés