Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl több mint 300 programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára – közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora elmondta: a Magyarországon idén 11. alkalommal megrendezett programsorozat egyre népszerűbb, tavaly 72 település 350 eseménnyel csatlakozott a kezdeményezéshez. Kitért arra: a házasság hete arra hív minden embert, hogy ezen a héten minden nap fejezze ki szeretetét társa iránt valamilyen új módon. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a kormány által meghirdetett család évében különösen fontosnak tartják azokat a programokat, amelyek felhívják az emberek figyelmét a „társadalom alappillérére”. Reményt keltőnek nevezte, hogy 2016-ban húszéves, csökkenő házasságkötési trend dőlt meg azzal, hogy ötvenezer pár között házasságot, és ez a szám 2017-ben sem csökkent. A kormány családokat támogató intézkedései közül Beneda Attila kiemelte az új házasok adókedvezményét, amit tavaly több mint ötvenezren vették igénybe és a családi otthonteremtési kedvezményt, amit több mint hatvanezer család igényelt. Hozzátette: a támogatással élő családok több mint tízezer gyermeket vállaltak előre. Bíró László, tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke fontosnak nevezte, hogy évről évre van egy hét, amikor „nem siratjuk, hanem ünnepeljük a házasságot”. Szavai szerint a programsorozat jó alkalom arra is, hogy párbeszéd alakuljon ki a házasságról különbözőképpen gondolkodók között. A házasság hete egyaránt segíti a házasságban élők megnyílását a társadalom felé, és a társadalom nyitottságának növelését a család mint életforma felé – mondta a katolikus püspök. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak nemcsak a...
A tizenegyedik alkalommal megrendezendő házasság hete idei programjait sajtótájékoztató keretében mutatták be február 8-án, Budapesten. A keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával február 11. és 18. között megvalósuló rendezvény idei házaspár-arca Fazekas Rita mediátor és Zámbori Soma szinkronszínművész. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A sajtótájékoztató moderátora, Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a már több mint húsz országban működő nemzetközi Házasság Hete mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a házasságban problémákkal szembesülőknek. Hozzátette, hogy a házasság hete idei rendezvénye hazánkban a kormány által kezdeményezett családok éve programjaihoz kapcsolódik. A sajtótájékoztatón részt vett Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke, Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Török Szabolcs család- és párterapeuta, pszichoterapeuta szakorvos, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet docense, Herjeczki Kornél, a Házasság Hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója, valamint Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita – a házasság hete idei házaspár-arca. Bíró László püspök hangsúlyozta: fontos, hogy évről évre van egy hét, amikor „nem temetjük, siratjuk, hanem ünnepeljük a házasságot, ami nem a múlt intézménye, hanem a jövőhöz tartozik”. A püspök reméli, hogy a rendezvénysorozat révén társadalmi párbeszéd alakul ki a házasságról: segíti a jó házasságban élők megnyílását a társadalom felé, és növeli a társadalom nyitottságát a családok felé, hogy ne vegyék semmibe a „hagyományos”, azaz értékálló házasságokat. Egy személyes példán keresztül utalt a házasság hete arcai által választott idei mottóra: „Éltető sodrásban”. Elmondta, hogy a jó...
Hazánkban tizenegyedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával – idén a családok éve programjaihoz kapcsolódóan. A már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 11. és 18. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A házasság hete mozgalom több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, és a nemzetközi kezdeményezéshez Magyarország az elsők között csatlakozott még 2008-ban. A programsorozat sikere azóta is töretlen. A szervezőbizottság a központi programok megrendezésén és az országos internetes programfelület biztosításán túl évről évre bátorítja a helyi közösségeket saját események szervezésére, hogy ezzel is elérhetővé váljanak a tartós és örömteli házasság megéléséhez szükséges ismeretek, a sikeres példák. Mindennek köszönhetően 2017-ben az azt megelőző évihez képest már 42%-kal több program volt elérhető a héten: 72 település közel 350 eseménnyel csatlakozott a kezdeményezéshez. A több mint egy évtizedes országos mozgalomnak jelentős szerepe van a házasságkötések számának növekedésében is. Magyarországon a házasságkötések számát tekintve a 2010-es év jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, amikor mindössze 35 500 pár járult anyakönyvvezető elé. Azóta fokozatosan emelkedett a házasságkötések száma, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmánya alapján hét év alatt csaknem a másfélszeresére, évi 51 800-ra nőtt a házasságkötések száma Magyarországon. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mennyiségi növekedés mellett a minőség iránti igény is fokozottan jelen van: egyre erősebb a párokban az elhatározás a kapcsolatban való növekedésre, a harmonikus családi...
2017. február 16. A házasság valóban kiállta az idők próbáját – mondta Beneda Attila helyettes államtitkár Kosztolányit idézve a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által, a Házasság Hetére szervezett Családbarát szemlélet, Munka-magánélet egyensúly c. konferencián. Beszámolónk. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom minden évben megrendezi a Házasság Hetéhez kapcsolódó családkonferenciáját. A program fővédnöke Novák Katalin államtitkár, moderátora pedig Székely András. A cikk a mandiner oldalán...
2017. február 13. A Debreceni Református Nagytemplomban nyitották meg az idei Házasság hetét. A február 12-i ünnepi, nyitó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét az Énekek éneke 3. fejezetének 1-4. versei alapján. A cikk megtekinthető a reformatus.hu...
Elkezdődött és vasárnapig tart a Házasság Hete. Az M1 hétfő reggeli műsorában Kerekes Mónika és Madarász Isti filmrendező, a házasság Hete nagykövetei voltak a vendégek, akik tanácsokkal látták el a már házasokat és a most házasulandókat. A beszélgetés a hirado.hu oldalon tekinthető...
2017. február 13. Debrecen – A házasság hete idei központi programsorozata istentisztelettel kezdődött meg vasárnap délelőtt a debreceni Református Nagytemplomban. Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetésében utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Angliából indult útjára a kezdeményezés, amely a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. A cikk az evangelikus.hu oldalon...
2017. február 13. Azt mondják, ha könyvet írnának a házasságról, annak csupán egyetlen fejezete lenne, ami arról szól: figyeljünk az apróságokra. Ők például a legtöbb, amit tehettek tizenöt éve tartó házasságukért, hogy nem hagyták magukat eltávolodni egymástól – mondják. A házasság hete idei arcaival, Madarász Isti filmrendezővel és feleségével, Kerekes Monikával beszélgettünk. Az interjú a parókia oldalon...
2017. február 9. csütörtök Tizedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a házasság hetét. A február 12. és 19. között sorra kerülő országos rendezvénysorozatot február 9-én sajtótájékoztatón mutatták be a fővárosi I. számú Központi Házasságkötő Teremben. A teljes cikk a Magyar Kurír oldalán...
2016. február 4. csütörtök Kilencedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal „a szeretet: szenvedély és döntés” mottóval. A teljes cikk a Magyar Idők oldalán...
Új Ember Hetilap – 2016.02.07. Biztos basszus, csilingelő dallam és finom, de határozott kézmozdulatok jellemzik a zongorajátékot: Debussy Kis szvitjének Csónakban tételét férj és feleség játssza szólamonként felelgetve, egymásra érzékenyen. Hegedűs Endre és Katalin zongoraművészek – az idei házasság hete rendezvénysorozat arcai – nemcsak hivatásukban, hanem házastársként is harminchét éve „eveznek egy hajóban”, hol ringatózva, hol viharral küzdve, de mindvégig hittel és hűséggel. A tágas nappaliban előbb a Yamahánál és a Bösendorfernél ülnek, aztán két fotelben foglalnak helyet vendéglátóink. „Nem ülünk közelebb egymáshoz?” – kérdezi Katica. „Dehogynem” – feleli Endre –, és közelebb tolják a foteleket. Az interjú az Új Ember oldalán...
Budapest – A házasság hetének központi programjaként pódiumbeszélgetést rendeztek 2015. február 11-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának dísztermében. A résztvevők – egyebek mellett – az elköteleződésről, az „igazi” felismeréséről folytattak eszmecserét. A beszélgetőpartnerek a házasság hetének 2012., 2014. évi és idei arcai voltak, név szerint: Lackfi János költő, író, műfordító és Bárdos Júlia művészettörténész; dr. Mohay Tamás néprajzkutató, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Néprajzi Intézetének vezetője és Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője; valamint dr. Tomka János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara KözgazdaságiTanszékének vezetője és Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. A cikk az evangelikus.hu-n...
Budapest – Immáron nyolcadik éve rendezik meg a házasság hete programsorozatot, melynek célja, hogy a házasság értékére hívja fel a figyelmet. Az idei év „házaspár-arca” Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök és dr. Tomka János főiskolai tanár, akik saját házasságukból kiindulva beszélnek elköteleződésről, az élethosszig tartó hűség szabadságáról és az egymásra figyelés, a megbocsátás és bocsánatkérés...
„A keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával idén nyolcadik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete elnevezésű programsorozatot, február 8. és 15. között. Az esemény fővédnöke a köztársasági elnök felesége, Herczegh...
„Nyavalygunk, hogy nem tudjuk, hogyan fogjuk ki az igazit? Kihűl a kapcsolat már egy-két év együtt járás után? Segít-e, ha a nő egy picit karakteresebb? Ennek jártunk utána a házasság hete arcaival, dr. Tomka Jánossal és Zsáry Anikóval készített beszélgetés során. Vigyázat, nem hollywoodi rózsaszín sztori következik!…” Az interjút elolvashatja az...
„Február 8. és 15. között rendezik meg az idei házasság hete rendezvénysorozatot, amelynek házaspár arca idén Tomka János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője és felesége, Zsáry Anikó építészmérnök. A hűségben megélt, hosszú házasság titkairól kérdeztük őket…” Az interjút elolvashatja a...
„Mindketten viszonylag fiatalon jutottunk személyes hitre, és ebből is adódtak bizonyos alapelvek, amiket szerettünk volna a házassággal megvalósítani. A házasság sok boldogságot, szeretetet, biztonságot adó intézmény, amelyet komolyan kell venni – hangsúlyozza Tomkáné Zsáry Anikó és Tomka János. A keresztyén felekezetek és civil szervezetek által nyolcadik alkalommal megszervezett Házasság hete programsorozat idei házaspárarcaival beszélgettünk…” Az interjút elolvashatja a...
Magyar Nemzet 2015.02.09., 4.old. „Országszerte és a határon túl is számos programmal várják az érdeklődőket a tegnap indult házasság hete eseménysorozat keretében. Míg Herjeczki Kornél, az esemény országos koordinátora szerint a házasságon alapuló családokban több gyermek születik, a DK és a liberális párt felháborítónak tartja, hogy a jelenlegi törvények csak a különböző nemű emberek házasságát teszik lehetővé…” „A házasság hetében azt is szeretnék tudatosítani: a házasságon alapuló családokban született gyerekek kapcsolataikban...
„Február 5-én délelőtt sajtótájékoztatót tartottak az idei házasság hete programsorozatról, mely február 8-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét. A sajtótájékoztatót az I. Számú Központi Házasságkötő Teremben tartották Budapesten, ahol megjelentek a házasság hete arcai is. A Budapesten tartott központi sajtótájékoztató résztvevőit Novotny Zoltán sportújságíró köszöntötte, aki röviden felelevenítette a házasság hete mozgalom kezdeteit…” Folytatás...
„Vasárnap veszi kezdetét a házasság hete. A keresztyén egyházak és civil szervezetek összefogásával megvalósuló programsorozat a társas kapcsolatok jobbítására szolgáló módszereket és példákat kíván bemutatni, ezzel felhívva a figyelmet a házasságok tudatos gondozására és az egymás iránti hűség megtartó erejére. A négy földrészre és huszonegy országra kiterjedő, Nagy-Britanniából indult mozgalom középpontjában a házasság és a család értékeinek felmutatása, valamint a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal küzdőknek nyújtott segítség áll…” Folytatás a...
„Budapest – 2015. február nyolcadika és tizenötödike között kerül megrendezésre Magyarországon a házasság hete. A szervezők fő célkitűzése, hogy pozitív példákkal segítsék a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, ugyanakkor megerősítést is adjanak azok számára, akik már a házasság örömét élik. A kezdeményezés programjainak fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége…” Folytatás az...
A 2015. február 6-án a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott beszélgetést, ide kattintva érheti el, vagy meghallgathatja a lejjebb elhelyezett lejátszóban is. ...
A Mokkan vendégei Dr. Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója, illetve a házasság hete idei arcai, Tomka János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője és Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök...
2014. február 7-én a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott beszélgetést, ide kattintva érheti el, vagy meghallgathatja a lejjebb elhelyezett lejátszóban is. ...