Házasság hete 2011

Házasság hete 2011

A Family magazin beszélgetése a házasság hete idei arcaival,
dr. Szabó Endrével és Szabóné Nemesy Krisztinával

Ha február, akkor házasság hete – hazánkban immár negyedik éve hagyomány, hogy Bálint-nap tájékán a különféle egyházi közösségek országszerte izgalmas programok sorával készülnek, hogy a házasság intézményét népszerűsítsék az emberek között. Az is kezdetektől fogva szokás, hogy ennek a hétnek mindig van egy „házaspár arca” is – olyan valakik, akik hiteles, tanúságtevő életet élnek, s akik aktív tagjai egy-egy közösségnek. Ebben az évben a szervezők választása dr. Szabó Endrére és feleségére, Nemesy Krisztinára esett. Ismerkedjenek meg velük!

Endre és Krisztina életútja több mint huszonöt éve halad együtt; a diákszerelem érett házassággá még egyetemista korukban, húsz évvel ezelőtt. Igen aktív életet élnek: már önmagában az, hogy Endre orvosként dolgozik, Krisztina pedig a négy gyermek „terelgetése” mellett gyógyszerészi hivatását is ellátja, bőven elég elfoglaltságot adna számukra, ám ők vérbeli közösségi emberek is. Nem csupán szűkebb pátriájukban, a XVIII. kerületi katolikus plébánia közösségének életében vesznek részt örömmel, hanem a százezer tagot számláló Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) munkájában is, melynek az elmúlt négy esztendőben Endre az elnöke volt.

Endre háziorvosként praktizál, de gasztroenterológusként kórházban is dolgozik, szakfordításokat vállal, emellett még túrákat szervez, betlehemest és passiójátékokat tanít be a kerületi gyerekeknek, társadalmi munkában a NOE elnöki teendőit is ellátta – és a sor még folytatható. Hogyan lehet ezt a sokféle programot ügyesen koordinálni?

Krisztina: Az elmúlt években, amíg Endre a NOE elnöke volt, sokszor csak muzsikálni láttam itthon, mert így pihent. És éjjel-nappal telefonált. A teendői következtében gyakran volt távol, de az egyesület fontos ügyeit mindig együtt beszéltük meg.
Amennyire lehet, igyekszünk a programokon együtt részt venni. Persze az is előfordul, hogy én „csak” a hátteret biztosítom, például a betlehemezéskor és a passiójáték előadása idején.
Endre: Kriszti hősiesen elviseli, hogy a karácsony előtti hajszában nem vagyunk itthon… (mosolyog) Egy másik apukával, Túri Andrással, a Jánosi együttes kitűnő kontrásával tanítjuk be a gyerekeknek a jeleneteket. Az évek során hajléktalanszállóba, kórházakba, sőt börtönökbe is eljutottunk ezekkel az előadásokkal.

Két fiuk és két lányuk van, a legidősebb gyermekük egyetemista, a legkisebb pedig tizenhárom éves. Milyen nevelési elveket vallanak?
K.: Fontos a nyugodt családi háttér, ennek megteremtése bizony összmunkát igényel. Tizenegy évig voltam itthon a gyerekekkel, csak akkor mentem vissza a munkahelyemre, amikor a legkisebb is hároméves lett. Kezdetben évekig csak négy órában dolgoztam, nemrég vagyok főállásban. Jutott időm a gyerekekre.
Tudni kell, hogy csupán szavakkal nevelni nem lehet. Az életünket kell odatenni! A gyerekek sasszemmel figyelnek minket, és rögtön észreveszik, ha valami nincs rendben, ha valami nem őszinte. Emellett rendkívül fontos a következetesség is. Nem divatos manapság hangoztatni, de a következetes szigorúság és számonkérés csak a javukra válik. Nem ártott meg a mi gyermekeinknek sem.

Kettejük közül ki a szigorúbb?
E.: Egyértelműen én. Örülök, hogy már most látszik: érdemes volt kisebb korukban szorosabb korlátokat szabni. A korábbi életszakaszokra is igaz, de tizennégy éven túl fokozottan csak bizalmi alapon működhet a szülő-gyermek kapcsolat.

Endre az elmúlt négy évben sokszor kényszerült olyan helyzetekbe, amikor egy-egy cél érdekében komoly küzdelmeket vállalt. Ez bizony sok feszültséggel jár. Mennyire terhelte meg a kapcsolatukat?

E.: Az az igazság, hogy mindketten elég lobbanékonyak vagyunk. Sokszor ami a szívünkön, az a szánkon is, de eddig még mindig meg tudtuk beszélni a problémáinkat. Talán az együttélés során ez a legfontosabb két ember között. Emellett rengeteg erőt ad, ha egy család mögött hívő közösség is áll.
K.: Egy házasságban egyik félnek sem lehet ölbe tett kézzel ülni. Mindkettőnknek naponta dolgoznunk kell azért, hogy jól működjön a házasságunk, ez ugyanis az egészséges család, sőt az egészséges társadalom legbiztosabb alapja. Óriási a felelősségünk: nemcsak magunkért, az utódaink jövőjéért is felelősséggel tartozunk. Azt azonban elmondhatjuk, hogy egyedül gyengék vagyunk. Ránk teljes mértékben igaz a mondás: „veled vagyok egész”.

Sz. Kiss Mária
A cikk teljes változata a Family magazin 2010. februári számában, illetve itt olvasható.

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>